„...a föld, és rajta minden, föloldódik egyszer és mint ez a ködből lett maszkabál, nyomtalan elszáll.” (Shakespeare)
Zenit Teátrum
színház, társulat, közösség, alkotótér
A Zenit Teátrum egy újjászerveződő társulat, felfrissített művészeti koncepcióval, új repertoárral, rengeteg megvalósítandó saját projekttel és végtelen kreatív lehetőségekkel. Szeretnénk egy Magyarországon egyedülálló, politikailag és ideológiailag független társulatot, közösséget létrehozni, ahol a kitartó közös munka, a fegyelem, az innováció, a szakmai alázat, és mindenekelőtt a színházszeretet az összetartó erő. Kis közösségünkbe állandó- és projekt jelleggel is várunk olyan előadóművészeket, alkotókat, szakembereket, akiknek a minőségi, értékteremtő művészi alkotómunka a lételemük.
Közös történetünk 2018-ra nyúlik vissza, amikor a Kazán István Kamaraszínházban elkezdtünk együtt dolgozni. Mestereink között tudhatjuk többek között Bánfalvy Ágnest, Kriszt Lászlót, Vas Zoltán Ivánt, Incze Józsefet és Lakatos Istvánt.
Repertoár
és tervezett produkciók
Székely Csaba
— A Homokszörny
A semmiben lógó sorsok fonódnak össze Szekely Csaba abszurd játékában. A nyelvi játékokkal tűzdelt, kersernyés humorú, pengeélen táncoló feszültséggel teli hétköznapi helyzetek egy másodperc alatt változnak szívszorító drámává.
Anton Pavlovics Csehov
— Medvekérés
Csehov klasszikus Medve és Leánykérés egyfelvonásosai – apró csavarral.
Eugene O'Neill
— Amerikai Elekra
A hosszú időn át cipelt titkok és elfojtások észrevétlenül rakódnak rá a családi és emberi kapcsolatokra. Gyűlölködés, torzulások és végtelen harag buggyan fel elemi erővel O’Neill drámájában.
Kárpáti Péter
— Mr. Carter avagy végső leszámolás Dr. Quartzcal
Hős + Régimódi ősellenség + Bajba jutott leányka = Abszurd felnőtt mese a paradicsomból.
Edward Albee
— Mese az Állatkertről
Két vadidegen sorsa egy verőfényes vasárnap délután, egy Central Parki padon, alig néhány óra leforgása alatt örökre összefonódik.
Pozsgai Zsolt
— Liselotte és a május
Van, hogy a hullámok összecsapnak a fejünk felett és úgy érezzük, az egész világ összeesküdött ellenünk. Mintha egy láthatatlan erő folyton megakadályozná, hogy sikerüljön. De véletlenek nincsenek, minden okkal történik.
montázs (saját produkció)
— Örvénylő Örkény
Örkény egyórás, két csipet humorérzéketlenséggel.
összművészeti clairvoyance (saját produkció)
— West-Magyarország
avagy hová leszünk magunktól? Prediktív produkció a magyar művészjövőről.
versmozaik (saját produkció)
— Pesten még a nap se süt
Ha mégis, akkor meg direkt szemből, és még dudál is.
közhelyes ön-vizsgálat (saját produkció)
— Zenit360
360-as kócsing, 360-as online jelenlét, 360-as önértékelés, annyira teljes az életünk, hogy szinte csak körbe-körbe kell mennünk. A 360-as intenzív önreflexiós tanácsadáson, miközben 360 fokban kielemeztük és megvizsgáltuk önmagunkat, csomó mindenre rájöttünk. Most már a teljesség igényével adunk hasonlóan haszonos életvezetési tanácsokat. Higgyék el, az Önök élete is 360 fokos fordulatot fog venni! 360 napos pénzvisszafizetési garanciával.
versklipek (saját produkció)
— Más-emlékek
Költészet, hang és vizuális látvány hipnotikus egyvelege.
modern tanmesék(saját produkció)
— Pesztra
Hogy cselekszik az ember, amikor a döntés rá van bízva? Mennyire könnyű a személyiségünket feladni a jó ügy érdekében? Milyen a jó szülő? Hol a határvonal szeretet és gyűlölet között? Az emberiség ilyesféle dilemmáit feszegetjük, esettanulmányokon keresztül.
a zenit teátrum küldetése
Egyedülálló közösség - egyedülálló produkciók.
Közösségünk tagjai egytől-egyig a színház iránt végtelenül elkötelezett művész, alkotó. Nagyon vigyázunk arra, hogy ez a közös munka ne váljon kényszeredetté, elfásulttá, és mindig szeretettel és szenvedéllyel tudjunk dolgozni, mind az alkotófolyamatokban, mind a próbákon és előadásokon. Így tudunk közönségünknek hiteles és értékkel bíró előadásokat és produkciókat a színpadra varázsolni. Nagyon különbözőek vagyunk, különféle történetekkel, de egy valami közös bennünk: a színház szeretete.
Az utóbbi évek és a jelen eseményei nem érintették kedvezően a kulturális- és művészeti életet, azok színtereit. A felgyülemlett gondok, mindennapi problémák maguk alá temetnek bennünket, és éppen arról kényszerülünk lemondani, ami a lelkünket táplálja – az álmokról, az emberi kapcsolatokról, a közös élményekről és a mindennapi apró varázslatokról. Ezeket próbáljuk felidézni, visszacsempészni nézőink mindennapjaiba produkcióink közvetítésével.
Igyekszünk továbbá lehetőséget teremteni és felkarolni azokat a tehetségeket, akik valamilyen okból a színházi szakmák perifériájára szorultak, és nem lelnek teret tehetségük, alkotóerejük kibontakoztatására.