









Létrehozni egy olyan színházi- és összművészeti közösséget, amelyben az összes útját kereső művész otthonra lelhet.
Csehov Leánykérésének Lomovja. A karakter sok tekintetben idegen tőlem, viszont a ritkán játszott Csehov darabok egyik szórakoztató gyöngyszeme. Nehezebb a szerepet megformálni, mint egy drámai karaktert.
Tartuffe. A karakter sokszínűsége és kontrasztjai jelentős kihívás elé állítanának. Szeretnék erre a szerepre éretté válni.
Természetesen. Akár önálló verses estként, akár más, hozzám hasonló fiatal írókkal, költőkkel együttműködve, versszínház formájában.
Sinkovits Imre. A 20. század kiemelkedő színészóriása volt ő. Édesanyám nagyon kicsi koromban mutatta meg először Wass Albert Üzenet haza című versét, amelyet ő adott elő, és valahogy életem minden szakaszában szembe jött velem egy-egy vers-, film-, vagy színházi előadása.
A legjobb élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a sütik, amelyekkel tároljuk és/vagy hozzáférünk az eszköz adataihoz. Ezeknek a technológiáknak a jóváhagyása lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint a böngészési szokások vagy egyedi azonosítók ezen a webhelyen. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása bizonyos funkciók és szolgáltatások hátrányos működését eredményezheti.