színésznő
SUSANITS ANDREA
SZEREPEK
Carlo Goldoni: Mirandolina
Zeit Teátrum
— Őrgróf
Székely Csaba: A Homokszörny
Zenit Teátrum
— Narancs
Anton Pavlovics Csehov: Medve
Zenit Teátrum
— Léna
Gyurkó László: Az egész élet
Zenit Teátrum
— Nő / Kórus
Kosztolányi Dezső: Őszi koncert
Zenit Teátrum
— Nő
Antione de Saint-Exupéry: A kis herceg
MIAMI Színház
— Róka
A karácsony szelleme
MIAMI Színház
— Karácsony szelleme / Télanyó
Mézga Géza és családja
MIAMI Színház
— Máris szomszéd / Blöki
Harry Potter és a színház rejtelmei
MIAMI Színház
— Minerva McGonagall / idősebb Barty Cupor
A. A. Milne: Micimackó
Spirit Színház, MIAMI Színház
— Bagoly / Kanga / Zsebibaba hangja
Molnár Ferenc: Liliom
MIAMI Színház
— Hugó
Molnár Ferenc: Az Ibolya
Spirit Színház, MIAMI Színház
— János
A Zenit előtt több helyen játszottál többféle szerepet, és jelenleg is tagja vagy több társulatnak. Melyik szerep, munka jelenti számodra a legnagyobb kihívást?
Mindig az éppen aktuális, amit éppen tanulok. Hiszen nemrég kezdtem ezt a pályát. Mindaddig kihívás számomra az új szerep, amíg le nem megy a főpróba. Ott már teljes egészében él, keresztül ment minden megpróbáltatáson és kihíváson, a legtöbb buktatója ismert.
Bár volt olyan, amit nem állt módomban a próbafolyamatokon végig próbálni. Nos, az valódi kihívás volt. A „Mézga Géza és családja” decemberi bemutatójára a Blökit alakító szereplőnk lebetegedett. Ezért én ugrottam be helyette. Viszont én Máris szomszédot játszottam a darabban. Így aztán rengeteg nagyon gyors oda-vissza öltözködéssel, hol Máris szomszéd, hol Blöki voltam a darabban, szinte minden jelenetben a színpadon. A gyors öltözködés nem az erősségem, de megoldottam. Pár nappal később, a szilveszteri második előadáson már jóval flottabbul ment.
IT-ból színházba. Minek a hatására fogalmazódott meg a gondolat erre az éles váltásra?
Az informatika 1990-től máig észvesztő iramban, óriásit fejlődött. Én pedig minden pillanatának részese voltam. Nem telt el úgy nap, hogy ne kellett volna valami újat tanulnom, hogy másnap is el tudjam végezni a munkám, hogy szakszerűen tudjak segíteni a felhasználóimnak, vagy oktatni őket. A legkülönbözőbb emberekkel voltam napi kapcsolatban és az ő sikerük az én sikerem is volt, hiszen az én segítségem és oktatásom ereményeként tudták saját szakmáikban a legnaprakészebb technikai eszközök alkalmazásával hozni legjobb eredményeiket.
Nyugdíjbamenetelem után egy hónap láblógatást követően hiányoztak az emberek, a rendszeres tanulás, és alkotás. Mindig is vonzottak a művészetek, a látványos, a zenés, táncos előadások és a képzőművészeti alkotások. Már nem annyira az informatikával, mint inkább az emberekkel akartam kapcsolatban maradni. Ezért mentem el játszani a Fórum Színházi Közösségbe, ahol megkedveltem, hogy eljátszhatok bárkit, bármilyen helyzetben és ezzel nem vagyok egyedül. Ha belekezdek valamibe és az megtetszik, nem hagyom abba, míg ki nem művelem magam belőle alaposan. Ezért folytattam színész szakmai képzéssekkel. Azóta is szeretek – a színpadon a játszótársaimmal együtt – JÁTSZANI.
Több ízben formáltál meg férfi karaktereket, sikeresen. Mi ennek a titka?
Gyerekként mindig kicsit „fiús” voltam, nem külsőre, hanem inkább viselkedésre, modorra. A hangom is mélyebb volt és nem voltam az a csivitelős, tündérke kislány, inkább a röviden, tömören, lényegre törően a tutit kimondó, inkább szótlan, magának való „morcos”-nak tűnő gyerek. Felnőttként a megszólalásig egy csinos, vonzó hölgy voltam/vagyok. A 31 évnyi informatikai munkám során pedig több férfi, mint nő közvetlen kollégám volt. Ők, bár próbálták tiszteletben tartani, hogy hölgy van a társaságban, nos, ez nem mindig sikerült. Óhatatlanul megismertem, kiismertem a különböző férfi karaktereket. Ebből a tapasztalatból tudok hozni magammal a férfikarakterek alakításakor a színpadra.
Melyik eddigi munkádat élvezted a legjobban?
János szerepét, Molnár Ferenc – Az Ibolya című vígjátékában. Ez a szerep volt az első, amit kaptam, többször is játszottuk a darabot, három különböző szereposztásban, de mindegyikben én voltam János. Az egyik legnagyobb, hiteles átverés a részemről. A nézők egy negyvenes férfit láttak a színpadon, s amikor előadás után kérdezték, hogy ki játszotta Jánost, nem hitték el, hogy egy hatvan éves nő volt. „Az nem lehet! Csak ugratsz!”- válaszolták a rendezőnknek. Amikor civilbe átöltözve elindultam a színházból, rámköszöntek „Viszont látásra János!” – rájuk néztem, hogy visszaköszönjek és láttam az elképedt tekintetüket.
Színészi pályafutásod alatt kitől tanultál a legtöbbet?
Minden tanáromtól sokat tanultam, illetve tanulok még most is. Elsősorban Lukács Kálmántól. Az ő színész szakmai képzéseit végeztem el kétszer négy hónap alatt, és tőle kaptam első szerepeimet is. Ő segített abban, hogyan formáljam meg a különböző karaktereket, hogyan álljak ki a színpadra. Mindig, azonnal rávilágított a hibákra, hogy ott helyben lássam én is és tudjam, mire figyeljek.
Sokat tanultam Montvai Hannától, Botka Ákostól, Zömbik Zsófiától, Patócs Viktóriától, Sági Somától, Varga Zoltántól, s tanulok még Csikász Ágnestől, Nagy Fruzsina Lillától, Boros Ádámtól, Lakatos Istvántól, Gunyecz Annától, Goddard Paulától, Németh Pákolicz Tamástól, Walla Ervintől, Máté Krisztiántól és Hüse Mariannától.